Az új informatikai kerettanterv fő célja az integrált informatika oktatás. Az informatikai ismeretek egy részét integrálni kell más tantárgyak oktatása közé. Mely a gyakorlatban azt jelentené, hogy, ha például egy diáknak fizikából kell kísérletet elemeznie egy táblázatkezelővel, akkor ahhoz nem az informatika tanár nyújt segítséget, hanem a fizika tanár.
Az informatikai kerettantervre reagált két informatika tanár Fodor Zsolt és Molnár Péter egy kiáltvánnyal, melyet majdnem nyolcvan informatika oktató írt alá.
A kiáltványban megfogalmazták, hogy jó dolog ez az integrált oktatás, de sajnos a legtöbb iskolában sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nincsenek meg. Nem beszélve az óraszámok csökkenéséről. Az informatika tanítás ugyanis alapvetően gyakorlati, kevesebb óraszámmal, azonban szinte lehetetlen a diákokat felkészíteni az érettségire.
Különböző reakciók érkeztek a Kerettanterv oldaláról.
Dancsó Tünde védekezésképp elmondta, hogy sajnos az óraszámcsökkentés ellen ők sem tehettek semmit, mert a NAT már készen volt és kész tényekkel kellett dolgozniuk, illetve elmondta, hogy a kerettantervet csak akkor lehet megvalósítani, ha átcsoportosítanak a szabadon választható órakeretből.
Kaposi József, az OFI főigazgatója pedig, úgy vélte, hogy az informatika tanárok felháborodása az állásuk féltéséből adódik. Illetve elmondta, hogy már dolgoznak egy alternatív tanterven. A személyi és tárgyi feltételek hiányára pedig csak annyit reagált, hogy azon is dolgoznak, ám konkrétumokat nem mondott.
Úgy tűnik egyelőre nem sikerült lehűteni a kedélyeket és nem sikerült megtalálni a közös nevezőt.
Forrás: IT Café: A tanárok szerint végzetesen tévednek az informatikai kerettanterv készítői

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése